Nem sikerült a 18-20. heti genetikai vizsgálatra abban a kórházban időpontot kapni, ahol a magándokim dolgozott, így akkor az albérletünkhöz legközelebbi kórházba mentem.Látszólag minden rendben volt, bár egy héttel kisebbnek látták, még ez nem jelzett problémát.Furcsa belegondolni, hogy pár héttel utána a picim második otthona lett ugyanez a kórház. A 24. héten a magánorvosom rendelőjében már csak 3 nappal saccolta kisebbre a manómat,mint a kiírt terminus szerinti. Igazából a látogatásaim alkalmával állandóan a súlyommal volt elfoglalva,mivel egy túlsúlyos nő szerinte a 13. héttől havi 1 kilókat hízhat, ezzel különösebb bajom nem is volt, annyi csak, hogy most 1,5 kilót sikerült felszedni a legutóbbi mérés óta. Ami nagyon furcsa volt nekem, hogy nem volt jóformán hasam, de azt mondta a magzatvíz rendben van, így nem izgultam annyira már.
Ekkor 700 grammra saccolta Áront. Előző cukorterhelésen minden rendben volt, nekem ugyanis az inzulinrezisztenciám miatt menni kellett a 16. héten is cukorterhelésre.
Sokat hánytam, émelyegtem, de betudtam magának a terhességnek. Enni nehezen és keveset tudtam. 15. hèttől már veszélyeztett voltam, mivel a terhesség előtt volt egy mélyvénás trombózisom és elég nehezen viselte a testem, hogy egy új lakó költözött a méhembe. Feküdtem hát sokat és szenvedtem azon tűnődve, hogy mikor látom majd azt a várandós ragyogást magamon. Spoiler alert !!!... soha nem láttam.
De ugorjunk vissza a vizsgálatokra. Nézegettem a különféle 3D,4D,5D vizsálatokat és arra jutottam,hogy nagyon kíváncsi lennék a pofijára. A 26. héten egy esti időpontban belevetettük magunkat egy 5D vizsgálatba. Egy ismerősünk se volt még ilyenen, így nem is tudtam igazán mire számítsak.
Sokat volt csendben a diagnoszta,olykor idegesen mozgatta az ultrahangos vizsgálót, de próbált higgadt maradni és mutogatni a picinket aki miatt ide jöttünk. A papírokra várnunk kellett a vizsgálat után még 10 percet, máskor kb. rögtön a kezembe nyomták a papírokat, így kicsit furcsálltam a dolgot. A hölgy kedvesen közölte, hogy beszéljek a magándokimmal, mivel a mérések alapján 3 héttel kisebbnek tűnik a magzatom. Megkaptuk a DVD-t majd elváltak útjaink. A párom motorral, én pedig BKV-val zötykölődtem haza. A metró megállóhoz elérve jutott el az agyamig a vizsgálóban hallottak. Közöltem anyámmal, hogy bármit megteszek, de én nem akarom, hogy a gyerekem első hónapjai kórházban legyenek. Nyugtatott, hogy lehet csak elmérték, nem lesz semmi.
Másnap felhívtam az orvosom, aki közölte újra,hogy azért kicsi a gyerek mert kövér vagyok. Ekkor erősködtem,hogy de nézzen meg mindenképpen ahogy tud. Ez pénteken volt, a hétvégét szigorúan végigfeküdtem, majd hétfőn elmentem a kórházi rendelésére a dokimnak.
Így, hogy magánban már súlyos tízezreket otthagytam nála sem kerültem túl hamar sorra a kórházi munkahelyén. Végül amikor sorra kerültem egyáltalán nem vette komolyan az 5D-s ultrahangos papíromat. Kértem ,csináljon ő is egy vizsgálatot, hogy tényleg ekkora elmaradás van-e. Közölte,hogy felesleges, majd csinál következő héten ha megyek a (fizetős) magánrendelésére. Csinált egy manuális vizsgálatot és mivel aznap kiderült, hogy terhességi cukrom van a fejemhez vágta, hogy tudta előre , hogy velem csak baj lesz. Vizsgálat közben arról papolt, hogy vigyázzak jobban magamra, mert csalódást okozok a páromnak ha nem szülök egészséges gyereket. Vigyáztam én magamra,4 plusz kilóm volt. Kérdeztem, hogy lehet kicsi a baba ha a terhességi cukrosoknak rendszerint nagy bébijeik születnek, sok magzatvízzel. Itt már válaszra se méltatott,csak közölte,hogy délután egyeztessek a magánrendelésére időpontot az asszisztensével a következő hétre.
Megsemmisülve léptem ki az ajtón, azt éreztem ,hogy egy feleslegesen picsogó kismama vagyok, ha doki nem veszi komolyan, hogy baj lehet akkor úgysincs semmi...
Közben megkezdtem kardiológiailag kivizsgáltatni magam, mert olykor magasabb pulzusszámokat mértem, egyelőre nem kaptam semmilyen gyógyszert rá, de egy befekvős megfigyelés lógott a levegőben.
Hét közben sokat hánytam, szombaton folyamatosan fájt a bal bordaívem. Mindenki azt mondta,hogy biztos rossz helyen rugdos, vettem egy fürdőt majd pár óra alatt jobb lett.Másnap délután újra kezdődött a fájdalom, vérnyomásom ingadozott, én próbáltam sokat lenni a kádban hátha enyhülnek a fájdalmak.12 órás szenvedés után közöltem hajnali kettőkor, hogy már most hívunk egy taxit és menjünk a kórházba ahol a magándokim dolgozik.
Az ügyeletes doktornő közölte, hogy nem igaz, hogy nem tudtam volna még pár órát szenvedni, a terhesség ilyen. Tűrni kell ! Aznap beléptünk a 28. hétbe. Az ultrahangon még mindig a 24. hetes méretek mutatkoztak. Gyors vérvizsgálat és vizelet majd kiküldtek, hogy várjak. 1,5 órát várakoztam olyan fájdalmakkal,hogy 2 percnél tovább ülni nem tudtam.Majd behívtak és odatolták a papírjaim,hogy át kellene menni egy másik kórházba,mert ott van koraszülött intenzív.Már telefonon lebeszélte, így már várnak. Kérdezte a dokinő mivel jöttünk, van-e velem kísérő. Hát az apukával taxival jöttünk-feleltem.Közölte,hogy hívjunk egy másik taxit és induljunk azonnal, hamarabb átérünk mintha ő rendelne egy sürgősségi mentőt.
A papírokkal a kezemben csak a liftben szembesültem a diagnózissal,taxi gyorsan odaért így száguldottunk az I-es Női Klinikára. A szülőszobán kellett jelentkeznem.
Az apuka se jöhetett be velem a szülőszobára, egyedül voltam és féltem. Elvégezték újra ugyanazokat a vizsgálatokat,mint 2 órája. Nem mondott senki semmit, az adatfelvételnél kérdeztem, hogy mégis most mi történik. A hölgy közölte - Önök ebből a kórházból már csak kettőben mennek haza!
Ekkor már kórházi hálóingben voltam. Egy fiatal nővér közölte, hogy most intenzív megfigyelésre kerülök aztán az eredményeimtől függ mikor kell kivenni a babát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése